VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


BARTA Aladár, 1896-ig Braum
( Veszprém, 1895. október 5. - Veszprém, 1945. augusztus 10. )

orvos

Apja Braum Fülöp, a helybeli zsidó iskola tanítója volt. Nevüket 1896-ban magyarosították. Az általános orvosi diplomát a budapesti tudományegyetemen 1921-ben szerezte meg. Az 1. világháborúban a veszprémi 31. gyalogezred, a veszprémi „háziezred” tisztjeként vett részt, jobb lábát elveszítette, hadnagyként szerelt le. Az egykori címjegyzékben, mint az OTI urológusa szerepel. Valószínűleg ő volt Veszprém első urológus szakorvosa. Nevével először 1927-ben találkozunk, mikor is mellékállásban a Tüdő- és Nemibeteg Gondozó Intézet orvosa, majd 1928–1929-ben vezetője volt. A veszprémi zsidó származású állampolgároknak 1944 nyári gettóba zárása és haláltáborba szállítása során nem zaklatták, hagyták dolgozni. A nyilasok 1945. február 18-án vitték el, de csak Pápáig jutottak, mert a szovjet hadsereg utolérte őket, így napokon belül hazajöhetett, de 1945. augusztus 10-én, 49 éves korában meghalt. Első világháborús hősi helytállásáért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta. Síremléke a Mártírok úti zsidótemetőben van.
  I.: HOGYA György: Veszprémi főorvosok. Vp., 1999. – Varga.